Stay alive...

Jelentem: megérkezett a nyár Angliába! Míg ti otthon a jégesőtől szenvedtek, mi a 30(!) fokos hőségben próbáljuk túlélni a hétköznapokat. Szegény angolok ehhez nincsenek hozzászokva...

A munka az megy tovább, de sajnos még mindig nem találtam kifogásolhatót a hostcsaládommal kapcsolatban. Még mindig olyan normálisak... És mivel ők nagyon kedvesek hozzám, kötelességemnek érzem, hogy én is a legtöbbet adjam nekik. Így 5 hét se kellett ahhoz, hogy az Év Au pair-e címet megkapjam tőlük... A babákat is rám merik már hagyni egész napokra. Nem hencegésből, de már többször is életben maradtak, amíg én voltam velük... Meg hát persze imádjuk egymást, Boyboy-al már bestie-k vagyunk.

Itt lakunk

Minden percét élvezem az angliai nyaramnak, szerencsére még a nagyja hátravan.

I love me too...

Gratulálok annak a több millió angol idiótának, akik a kilépést megszavazták, úgy, hogy át se gondolták, ez mivel fog járni. Most meg azon nyávognak, hogy legyen második kör. Mintha az első csak próba lett volna... Assholes...

Na mindegy az élet megy tovább a kis városkámban. A téma minden nap előjön, de amúgy semmi változás nincs egyenlőre. A nyári hűség folytatódott, kemény 17-20 fokok repdesnek. A szülők még mindig kedvesek, előzékenyek, együttműködőek. Ami eleinte fura volt, azt is megszoktam már.

Hostanyu folyton dicsér, hogy mekkora segítség vagyok és, hogy érzi a különbséget a szabadnapjaimon. A gyerekek se változtak. A fiú babával, George-al, már legjobb barátok vagyunk, mindig vigyorog ha lát. A lánnyal kevesebbet vagyok kettesben, de már az idő 90%-ban megértem, amit mond és veszekednem se kellett még vele. Nagyon csibész kislányról van szó, olyan mondásai vannak... Pl egyik nap az anyukája azt mondta neki, hogy szeretlek, mire Olivia válasza az volt: én is szeretem magamat...